Kodály Zoltán triciniája, mint a kromatika intonálásának iskolája

(A szemléltető hangzó anyagok a linkekre kattintva érhetők el.)

A tisztaság a zenében – akárcsak az élet sok más területén – viszonylagos fogalom. Amit bizonyos körülmények között tisztának nevezünk, az más összefüggésben tisztátlannak minősül. Azaz más fokú tisztaságot várunk el a falusi ház tiszta szobájától, mint a klinika műtőjétől. Zenei értelemben máshogy tiszta a „jólhangolt zongora” és egy vonós vagy fúvós hangszer. Kevesen gondolnak arra, hogy még az énekhangtól is másfajta tisztaságot követel a hangszerkíséretes éneklés, mint az a cappella társas ének. A zongora vagy zenekari kíséret az énekes egy-egy bizonytalanul megszólaltatott hangját igazításra készteti vagy elfödi, hallásunk pedig a pillanatnyi megingást jótékonyan „kiigazítja”, feledteti. (Arról nem is szólva, hogy mind az énekes, mind a hangszeres vibrato a tisztaság mércéjét, pontosságát lazítja, azaz a hangszín kedvéért engedményt tesz a pontosságban. Hasonlattal élve: mintha a rézkarc tűheggyel rajzolt vonala helyett az ecset szélesebb vonásaival élnénk.) Az a cappella énekszólam pillanatnyi megingása viszont – a többi énekes ösztönös reakciója következtében – súlyos következményekkel járhat, végső esetben elmozdíthatja a hangzást az eredeti tonalitásból. Mondhatjuk tehát, hogy a hangszerkíséretes műfajokban a pillanatnyi intonációs bizonytalanság felszíni jelenség, ám az a cappella előadást gyökerében támadja meg és művészi kifejező erejét rontja, vagy éppen megfosztja attól.

Kodály Zoltán írásaiban és pedegógiai műveiben az éneklés tisztaságának fontosságára nagy súlyt fektet. Idézzük az Énekeljünk tisztán! előszavából:

„CSODÁLNI VALÓ, hogy szépen nekilendült zenepedagógiai irodalmunkban a tiszta ének kérdése eddig fel sem merült. Legtöbb énekoktatónk és karvezetőnk azt hiszi, akkor tiszta az ének, ha a zongorához igazodik.

Mai zongorás-harmonikás zenekultúránkban – azaz kultúrálatlanságunkban – szinte feledésbe merült, hogy a társasének tisztasága az akusztikailag tiszta hangközökön alapul, és semmi köze a temperált hangoláshoz. Tehát még a legtisztábbra hangolt zongora sem lehet az ének zsinórmértéke.”

Kardos Pál Kórusnevelés – kórushangzás c. 1969-ben megjelent könyve összefoglalja az akusztikusan tiszta hangközökre épülő intonációra nevelés elméleti alapjait, és  példatára révén egyben a gyakorlati megvalósítás kézikönyve. Főiskolai jegyzetté formált változatát Karvezetés III. Intonálás címmel a szegedi Kardos Pál Alapítvány adta ki. A Tricinia intonációs problémáinak elemzésében és megoldási javaslataiban e két kiadvány volt az iránymutatónk.

Kodály legfontosabb tanácsa az Énekeljünk tisztán! előszavából:

„Mi támogassa hát a kezdő első lépéseit a hangok végtelen birodalmában? Megmondom: nem az elütő hangszínű temperált hangszer, hanem egy második énekszólam.”

Pedagógiai művei közül az Énekeljünk tisztán! kétszólamú példái az egymásra figyelő, igazodó tiszta intonáció alapgyakorlatai. A további kétszólamú énekgyakorlatok – beleértve a Bicinia Hungarica négy füzetét is – egyre magasabb szinten kínálnak sokoldalú lehetőséget az egymáshoz igazodó tiszta intonáció gyakorlására. E tekintetben kiemelkedik a pedagógiai célzattal írott Kodály-művek sorából a Tricinia 29 miniatűr remekműve. Valódi remekművek ezek, bár szöveg nélküli éneklésre szánt tételek, de olyan gazdagok zenei karakterekben, érzelmekben, hangulatokban és gesztusokban, hogy Kistétényi Melindát a darabokhoz költői szövegek írására indította. Pedagógiai értéküket nemcsak az adja, hogy a darabok hangneme, dallamossága, harmóniavilága, szerkesztésmódja gyakran egy-egy zenetörténeti stíluskorszak jellegzetességeit viseli, hanem abban is megnyilvánul, hogy a tiszta intonálás problémáinak szinte teljes feltérképezésére vállalkozik mind dallamosság, mind együtthangzás tekintetében. Kiemelten kezeli a kromatika tiszta intonálásának gyakoroltatását: a 29 darab közül 23 tartalmaz rövidebb-hosszabb kromatikus menetet. A kromatika tiszta éneklésének nehézsége sok tényező együttes hatásának függvénye.

A Tricinia darabjaiban feltűnő a kromatikus menetek változatossága az egyetlen bővített prím lépéstől a kis decimát kitöltő lefelé vagy felfelé tartó menetekig. Találunk kétszólamú kromatikus menetet párhuzamos és ellenmozgással, de van példa a legkényesebb, moduláló kromatikus dallamra is.

A kromatikus menet tiszta éneklése egyszólamúság esetén is problémás. Mi okozza a gondot? Az, hogy a kromatikus menet a közhiedelemmel ellentétben nem egyenlő távolságú (temperált) félhangokból, hanem különböző nagyságú hangközökből áll. Már a legkisebb, a nagy szekundot áthidaló kromatikus menet három különböző nagyságú lépésből állhat. A nagy  egészhang (9/8) a természetes félhang (16/15) és az ún. nagy króma (135/128) összege, a kis egészhangot (10/9) pedig a természetes félhang (16/15) és a kis króma (25/24)  alkotja. Például:

1. ábra

A tiszta kvartot kitöltő kromatikus menet lépései a következő rendben követik egymást:

2. ábra

Ha a barokk zenében is gyakori tiszta kvartot kitöltő menetet vizsgáljuk, feltűnik, hogy egyetlen szomszédos lépése sem azonos nagyságú! A fenti ábra a hangközök nagyságát nemcsak a frekvencia-arányokat kifejező törtekkel, hanem az összehasonlítást könnyebbé tevő cent-értékekben is megadja.  Ha a temperált félhanghoz (100 cent) viszonyítjuk, a természetes félhang tágabb, és mindkét króma keskenyebb lépés, a kis króma majdnem 30 centtel!

Általános tapasztalat, hogy a kromatikus menetet könnyebb tisztán énekelni akkor, ha természetes félhang-lépéssel kezdődik, mint Purcell passacaglia-basszusa a Dido búcsújában:

3. ábra

A kromatikus menetet tehát könnyebb intonálni, ha

1. természetes félhang lépéssel kezdődik, és a bővített prím lépéseket elválasztva, mint „holt hangközt” énekeljük
2. egy tonális főhang (domináns vagy tonika) nyugvópontjához, mint támhanghoz igazítjuk

A támhang egyben a menetnek az adott tonalitáshoz való igazodását is ellenőrzi: akkor intonáljuk a kromatikus menetet jól, ha a nyugvópont viszonylatában együtt-hangzásai megfelelnek az akusztikus tisztaságnak.  A jó hallású és biztos hangú énekes ösztönösen is énekelheti tisztán az egyszerűbb, rövidebb kromatikus meneteket, de még számára is könnyebbséget jelenthet, ha tudja, hogy csak a zongorán (billentyűs hangszeren) szól egyenlő nagyságú hangközként kis szekund és bővített prím. Az a cappella éneklés tehát a kromatikus menetben legalább háromféle lépést használ a szomszédos hangok között. Az alábbi ábra mutatja, hogy alapesetben – egy adott nyugvóponthoz képest – milyen lépések alkotnak tiszta hangközöket.

4. ábra

Előkészítő gyakorlatként énekeljük az egyik tonális főhang nyugvópontjához illesztve, minden egyes hangnál ellenőrizve a hangköz tisztaságát:

   mi-lá  mi-fá  mi-fi  mi-szó  mi-szi  mi-lá  és  dó’-szó  dó’-ti  dó’-ta  dó’-lá  dó’-la  dó’-szó

Az akusztikusan tiszta hangközökre épülő intonáció hangzását – énekesek hiányában – most a számítógép hangoló-programja segítségével szerkesztett példákon mutatom be. A program alkalmazása, a hangzó példák szerkesztése Kardos Pál fia, Kardos Gábor karmester érdeme. Közös munkánkból jelentős részt vállalt, köszönet érte.

Hallgassuk meg a felső dó’-tól szó-ig lefelé haladó kromatikus menetet, előbb a felső, majd az alsó dó-hoz igazítva. Figyeljük meg: néhol jól hallatszik mintegy harmadik szólamként a tiszta hangközök által generált különbségi (vagy kombinációs) hang.

5. ábra (1. link)                                             

Összefoglalva az eddigieket, rendezzük nagyság szerint a tiszta kromatikus menet hangközeit:

6. ábra

*A temperált félhang tulajdonképpen nem tartozik ide. Pontos értéke csak hangolható.

Lássunk és halljunk immár néhény példát a Triciniából.

A Tr. 12. elején a lá,-mi, terjedelmű kromatikus menethez mi nyugvópont szól (a végén alsó váltóhanggal). A b-gisz (fá-ri) bővített szext azonban akkor szól ideális tisztasággal, ha az együtthangzás az akusztikus szeptim (14/8) frekvencia-arányával hangzik.

8. ábra (3. link)

A tiszta oktáv és a két természetes félhang különbsége ugyan nem pontosan 14/8 frekvencia-arányú hangköz, hanem 225/128, a különbség tizedestörtben kifejezve 1,75-1,757=-0,007 - de ez elhanyagolható. Nem elhanyagolható viszont a részlet temperált hangolású hangkészletének és az akusztikusan tiszta megoldás hangkészletének különbsége. Ellenőrzésként hallgassuk meg a kétféle hangkészletet egymásra másolva. Az eltérés a kettő között annál nagyobb, minél sűrűbb a hallható (és itt látható) lebegés. (3. link)

A Tr. 2. 3. ütemében a M és az A szólam kromatikus kis terc párhuzamot énekel. A két szólam a felső c” nyugvóponthoz is tökéletesen illik, de a S szólam hozzáillesztése különös figyelmet igényel, s még így sem kerülhető el a ri-fi-lá hangzat pillanatnyi enyhe lebegése.

9. ábra (4. link)

10. ábra

Más jellegű ellentmondást hordoz a Tr. 15 utolsó két üteme.

11. ábra (5. link) (6. link)

A széttartó kromatikus menet együtthangzásai (bővített terc=tiszta kvart és tiszta kvint) elsőbbséget élveznek, mivel tökéletes konszonanciák. Ehhez kell igazítanunk a kromatika lépéseit (a felső és alsó sor törtjei a dallamlépések hangközeinek frekvencia-arányai, a középső sor törtjei az együtt hangzó hangközök frekvencia-arányai):

12. ábra

A re-vel T5-et alkotó magas lá a dó’-val szűkebb, ún. dekommás (kommával keskenyebb) kis tercet alkot, de ezt jobban elviseli fülünk, mint a T5 pontatlanságát. Út a megvalósításhoz:

1. Az alt külön gyakorlása a pillérhangok bebiztosításával.

2. Ellenőrzésképpen énekeljük össze a szopránnal.

3. A mezzo hozzásimítása az althoz, ügyelve a ma-szi(=la) tiszta kvart és a re-lá tiszta kvint   tisztaságára.

4. A két felső szólamot énekeljük az althoz igazítva.

A Tr. 14-ben a kis decimák és nagy tercek párhuzamos kromatikus menetei furcsán hangzanának, ha nem egyformán egybecsengő, hanem egy nyugvóponthoz igazodó, de eltérő hangzású hangközök sorozatát hallanánk.

13. ábra (7. link) (8. link)

Az ilyen menetekben a hangközök homogenitása fontosabb, mint egy virtuális nyugvóponthoz való igazodás. Ilyenkor a 3. szólam alárendelődik a párhuzamos menetnek.

14. ábra

Példáink rámutatnak, hogy nincsen abszolút magassághoz köthető tisztaság, hanem az élő zenei folyamat pillanatról pillanatra változó, az énekes érzékeny hallása által vezérelt igazodás teremti meg az a cappella éneklés tisztaságát. Kardos Pál így fogalmazza meg Karvezetés III. Intonálás c. könyve végén:

„…az érzékeny, igazodó intonáció nem elsősorban a művek részletező elemzésére épül, mint inkább hosszú lejáratú zenei nevelőmunkára, a kezdetektől a legmagasabb fokig. Ugyanakkor egyes művek némely buktatójánál, de még az egyértelmű fordulatoknál is felbecsülhetetlen segítséget nyújt és sok hiábavaló ismétléstől óv meg egy-egy részlet tudatos áttekintése, felépítése”

Egész tanári, művészi és tudományos munkássága eredményessége megmutatkozott kórusainak hangzásán. Fájdalmasan kevés hangfelvételei közül hallgassuk meg Kodály egyik intonációs szempontból kényes nőikarát, a Fancy-t! A művet a kecskeméti Kodály-iskola száztagú leánykara énekli.  Hallgassuk Kardos Pálra emlékezve!

ORDASI PÉTER, Liszt-díjas karnagy

(A cikk előadás formában hangzott el a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének konferenciáján a Pesti Vigadóban.)