"Csak azt, ami szerzőjét képviseli"

Bármiféle jubileumról legyen is szó, az annak apropóján tartott rendezvénynek mindig elsődleges feladata, hogy felvonultassa a méltatott esemény, személy, életút legjellegzetesebb vonásait. Ebből a szempontból különösen izgalmas, ha olyan alkotó ünneplésére kerül sor, aki jelenleg is aktívan tevékenykedik, ezáltal részt vállalhat saját, még lezáratlan munkássága kvintesszenciájának meghatározásában. Nincs ez másképpen Selmeczi György esetében sem, akit hetvenéves születésnapja alkalmából köszöntöttek szeptember 17-én, a Zeneakadémia Nagytermében.

Selmeczi György munkásságáról lehetetlen vállalkozás volna egyetlen hangverseny alatt átfogó képet adni, ugyanis kivételesen sokrétű művészi pályát tudhat a magáénak. Termékeny komponista, emellett karmesterként és operarendezőként is működik, ráadásul számos intézményben töltött be zeneigazgatói vagy művészeti vezetői pozíciót az elmúlt évtizedekben. De legalább ekkora változatosság jellemzi zeneszerzői tevékenységét is: az egyházi és a világi művészet egyaránt lényeges számára; vokális és hangszeres műfajokban éppúgy alkot, mint kis- és nagyformákban; egyformán otthonosan mozog az alkalmazott és az autonóm zene világában. Aligha véletlen, hogy a mostani jubileumi műsorban éppen három olyan kompozíció kapott helyet, amelyek nemcsak együttesen, hanem külön-külön is több szeletét reprezentálják ennek a színgazdag életműnek.

Az est nyitásaként a Toldi zenekari szvit hangzott el – ebben a formájában ősbemutatóként. Azért csak ebben a formájában, mert nem más ez a mű, mint a tavaly elkészült, azonos című, Jankovics Marcell rendezte rajzfilmsorozat zenéjének tömör, kompakt összegzése. Noha a műfaji megjelölés azt sugallta, hogy karakterdarabok, vagy legalábbis kisebb, önmagukban zárt tételek láncolatával állunk majd szemben, valójában egyetlen nagyobb gondolatmenet keretében bontakozott ki előttünk Toldi Miklós drámájának miniatúrája, a hős szó szerinti és átvitt értelmű küzdelmeivel, szívjóság és bosszúvágy közötti vívódásaival, mélabús magányával és dicsőséges győzelmével együtt. Az egybefüggő, bárminemű szünet nélkül interpretált zenei folyamat meggyőzően hullámzott feszültség és nyugalom, líra és dráma között, a fúvósok illusztratív nyitófrázisától egészen a magasztos D-dúr záradékig. A témák érzékeny kezelése Selmeczi kiváló dramaturgiai érzékéről tanúskodott. A Danubia Zenekart ezúttal Somos Csaba dirigálta, akinek meglepően jól állt a karmesteri pálca.

Míg a Toldi-szvit a szerző filmzenei munkásságába, valamint zenekarkezelésének sajátosságaiba nyújtott betekintést, addig a soron következő Missa quinque auctorum egyfelől az egyházi kóruskompozíciókkal, másfelől a Selmeczi-életmű egyik legmeghatározóbb kontextusával: a Magyar Négyek (illetve Gyöngyösi Levente csatlakozás óta Magyar Ötök) zeneszerzői csoportosulással hozható összefüggésbe. Tudniillik ennek a misének – amint azt címe is jelzi – abban rejlik a különlegessége, hogy egyes tételeit a csoportosulás más-más tagja jegyzi. Maga a felkérés is így érkezett még 2006-ban a Magyar Rádió Énekkarától. Arról persze lehet, sőt érdemes is értekezni, hogy az alapjaiban közös esztétikai irányvonal elegendő-e az öt tétel közötti kapcsolat létrejöttéhez, mindenesetre a Somos Csaba vezette Nemzeti Énekkar és Réti Balázs zongoraművész mostani interpretációjában inkább a különbözőségek, az eltérő zeneszerzői egyéniségek domborodtak ki.

A hangverseny hátralévő részét a Songs of Love and Mercy elnevezésű, nyolcrészes, több évtizedes Shakespeare-munkát összegző oratórium töltötte ki. A Selmeczi összeállította librettóban a nagy angol drámaíró több alkotásából, nevezetesen a Téli regéből, a Troilus és Cressidából, a Minden jó, ha jó a végéből, a Felsült szerelmesekből és A velencei kalmárból szerepelnek részletek, epilógusként pedig a szintén 16. században élt Balassi Bálint sorai kaptak helyet. A megzenésítés a kórus- és szólótételek folytonos váltakozására épül, ezáltal magában hordozza a lehetőségét annak, hogy a kiválasztott szövegrészletek egymással kontrasztálva, drámaian szembeállítva keljenek életre. Időnként ténylegesen úgy is tűnt, hogy az énekkar egyfajta kontextusteremtő szerepet tölt be – hol a valóságtól távolít el, hol természetet, telet, tavaszt formál hangzó képpé –, miközben a szólisták szerelem és irgalom, értelem és érzelem, s végső soron férfi és nő ellentétességét juttatják kifejezésre. Az oratórium befejezésére mégis inkább az érintett témák egymáshoz való közelsége, azok különféle aspektusainak füzérszerű megközelítése vált hangsúlyossá. Különösen mély benyomást Az irgalomról című szoprántétel, illetve a „Pillangó az ember” szövegkezdetű baritonszóló keltett.

A Songs of Love and Mercy-t a már említett együttesek adták elő precízen, de nem kifejezetten emocionálisan, a neves román karmester, Cristian Mandeal vezényletével, valamint Kele Brigitta (szoprán) és Bretz Gábor (basszbariton) szólisták közreműködésével. Az est háziasszonya egyébként Becze Szilvia volt, aki amellett, hogy röviden ismertette az életutat és az elhangzó műveket, több ízben idézett egy, a szerzővel korábban lefolytatott beszélgetéséből. Innen a címben szereplő gondolat is, amely nem pusztán az ünnepi alkalom elsődleges mondanivalójaként, hanem egyúttal Selmeczi György ars poeticájaként is értelmezhető.

NÉMETH KIRA

(Selmeczi György 70 – Jubileumi hangverseny, 2022.09.17., Zeneakadémia, Nagyterem)