HUN
Historia iteratur Kolozsváron is?
Mindkét előadás vidámságának, életörömének legfőbb forrása a szereplők legfiatalabbika, Rosina (Blatniczki Dóra). Érett, telt, karakteres hangjára egy jóval tapasztaltabb énekes is büszke lehetne. Maga a zeneszerző sem volt sokkal idősebb, amikor az operát komponálta. Saját bevallása szerint alig két hét állt rendelkezésére, igaz, korábbi műveiből is újrahasznosított részleteket – ilyen például az opera nyitánya, amelyet már két korábbi operájában is használt (Aureliano in Palmira, Elisabetta).
Már a májusi bemutatón is tapasztalt – a dramaturgia dinamikájának kedvező – színpadkép, az előadás hangzásbeli veszélyeire is figyelmeztetett. A zenekar, a hagyományos felállástól eltérően nem a zenekari árokban, hanem a színpadon játszik, így a karmester a szereplőknek háttal állva vezényel. Bár a szereplők három képernyőn is követni tudták a karmester mozdulatait, a zenekar és az énekesek minden igyekezetük ellenére néha aszinkronban voltak. Nagy Gergő, az intézmény kiváló korrepetitora, karmesternövendék – akárcsak a barokk zenei vezetők – hangszere, a zongora mögül vezényelt. Valóban nehéz feladat az énekeseknek hátat fordítva kísérni őket, akár zongorán, akár zenekarral. A mostani előadás sokkal kiegyenlítettebb akusztikai élményt nyújtott, hála a zenekar tapasztalt játékának.
A Venczel Attila díszlettervező által megálmodott díszlet minimalista hatást kelt, mégis sok benne a fantázia. Központi eleme a zenekart közrefogó faházikó váza. A zenedobozra emlékeztető házikó felerősíti a huncut, kamasz Rosina életterének játékos hangulatát.
A rendező bevonja az opera buffa vidámságába a közönséget, hiszen a cselekmény nem csak a színpadon, hanem a nézőtéren is zajlik. Ezáltal egybemosódnak a határok művészi játék és valóság közt, a zenekar a színpadi játék részese, az énekesekből közönség, a közönségből cinkos válik. A folyton be-berobogó bohókás férfikar gondoskodik a nézőtér és a színpad közti kapcsolat fenntartásáról.
Akárcsak Mozart Figaro házassága c. operájának librettóját, a Rossini opera szövegkönyvét is Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais vígjátéka ihlette (librettista: Cesare Sterbini). Mozart operája, amely 30 évvel a Rossini operája előtt született, ez utóbbi cselekményének a folytatása. Az opera eseménysora a commedia dell'arte mintáját követi. Almaviva gróf sorra diáknak, ittas katonának, zenetanárnak álcázza magát, hogy szerelme, Rosina közelébe juthasson, akinek fösvény és féltékeny gyámja, Bartolo doktor a hozományára vadászik. Végül Almaviva nyeri el a lány kezét – a helyi, igencsak agyafúrt borbély, Figaro segítségével. A szórakoztató, intrikákkal, szerelemmel átszőtt történet Rossini szellemességével fűszerezve fülbemászó dallamaiban és kiváló hangszerelésében ölt zenei formát. Kiemelném Blatniczki Dóra (Rosina), Balla Sándor (Figaro) és a Kolozsvári Román Opera művésze, Cristian Hodrea (Doktor Bartolo) úgy hangi, mint színészi karakterformálását. Rosina kacér, szellemes, játékos jelleme, Figaro magabiztos, furfangos figurája és Bartolo akaratos, esetlen, komikus alakja életre kelt a kiváló művészek alakításában.
A második felvonás teret adott az énekesek komikus-színészi képességeinek kibontakozására is: Almaviva selypít, Bartolo még megborotválása előtt elveszíti parókáját, elalszik a széken, majd a borotvahabtól köpni-nyelni nem tud. A poénok helyénvalóak, humorosak és egyértelműen célba érnek: megnevettetik a közönséget. Rosina ál-énekleckéje is kiváló dramaturgiai játékot hoz: a Bajazzókban „színpad a színpadon” szituáció analógiájára, itt „zene a zenében” helyzet alakul ki. Az ária egyértelműen bebizonyította Blatniczki a Rosina-szerep iránti rajongását, melyről szívesen mesélt is az érdeklődőknek az előadást követő közönségtalálkozón. Tiszta hangjával kitöltötte a teret és megnyerte a közönség szívét. Hodrea megnevettetett színészi játékával, de kiváló dikciója, ragyogó hangszíne némi tekintélyt is ajándékozott a megtépázott Bartolo doktornak. Hodrea kiváló alakításán érezhető, hogy énekprofesszor a kolozsvári Zeneakadémián, s talán az is, hogy már 2007 óta énekli Bartolo szerepét. A Bertát alakító Modra Noémi pontos intonációval, érthető artikulációval, szépen fenntartva adta elő Il vechiotto cerca moglie kezdetű áriáját. Az általa megformált Berta nagyon nőies, elegáns, kacér, nem a megszokott zsörtölődő, kissé esetlen karakter.
Fotók: Szabadi Péter
A Ledenják Andrea által tervezett jelmezekben a hagyományos, korhű jelleg modern elemekkel párosul: parókák, abroncsos ruha, cipellők, orvosi köpeny, napszemüveg, elemlámpa mind megférnek egymás mellett. Például a bőrnadrág tökéletesen illik a Brighella-szerű Figarohoz. A jelmezek színpalettája is árulkodó. A doktor inge, akárcsak házvezetőnőjének parókája, rózsaszín, ezzel is utalva arra, hogy Bartolo talán nagyobb sikerrel járna az udvarlás terén, ha Bertát próbálná meghódítani. Rosina habos ruhája zöld, Almaviva bársony öltönyének színe a zöld színpárja, a vörös. Álruhái eltakarják a gróf öltönyét, amely csak az utolsó jelenetben bukkan újra elő, amikor Almaviva felfedi kilétét a szeretett nő előtt, s a két egymást kiegészítő szín ölelésükben végre egymás mellé kerül.
A Sevillai borbély figyelmet lekötő, friss rendezése, könnyed hangvétele csaknem három órára kizökkent a mindennapok rutinjából. Az opera sokszínűsége, játékossága és kalamajkát okozó félreértett üzenetei színes papírrepülők formájában szállnak a közönség felé az elköszönés pillanatában. Az én válasz-üzenetemet magától Beethoventől kölcsönzöm, és repítem is: „Még sok Borbélyt!”.
ORBÁN CSALA
(Rossini: A sevillai borbély. Rendező: Szabó Emese, 2022. november 10. Kolozsvári Magyar Opera)